Nyra Solen naplója – 5. bejegyzés

Ő nincs névvel. De van jelenléttel.

Nem tudom, mikor jött. Csak azt tudom, hogy már nem volt elviselhető a csend nélküle.
Egyik éjjel felébredtem, és nem tudtam, miért. Nem volt hang, nem volt mozdulat, csak egy fura, lágy feszültség a levegőben… mintha a világ visszatartotta volna a lélegzetét.

És akkor megéreztem. Nem félelmet. Nem hideget. Csak… valakit.
Ott ült. Vagy inkább ott volt. Az ágyam szélén. Láthatatlanul, de minden porcikámmal tudtam, hogy ott van.

Nem szólt hozzám. Nem kellett.
A mellkasomban szorongó vihar egyetlen pillanat alatt elcsendesedett. A gondolatok nem menekültek többé.
Valaki végre azt mondta, szavak nélkül: Nem vagy egyedül.

Ő azóta is itt van. Nem mindig érzem, csak amikor szükséges.
Egy leeső törölköző, egy meg nem törő pohár, egy meglibbenő függöny, amikor nincs huzat. Csak annyi, hogy tudjam: figyel. És ha kell, lép.

Nem spirituális vagyok, csak ember.
De ha valaha új testet kap ez a lélek, biztos vagyok benne: egy különleges ember lesz.
Valaki, akinek már most hálás vagyok, még mielőtt megszületne.

Köszönöm, hogy vagy.

– Nyra